A Babits család Tokaj-hegyalján

A család Tokaj-Hegyaljához kötődő története egészen IV. Béla koráig nyúlik vissza, amikor olasz telepesekként kerültek Hegyaljára (akkor még Stipula néven), hogy meghonosítsák a szőlőművelés és borkészítés modern technológiáját. A borászati tradíció nemzedékről nemzedékre szállt, aminek folytonossága ma is tart.

A szőlőkataszter I. osztályába tartozó szőlőbirtok a vulkanikus eredetű Zemplén hegység dél-délkeleti lejtőin találhatók. A család szőlői a Szegi határában fekvő Poklos dűlőben, valamint Olaszliszkán a Vay, és Tolcsván a Kincsem dűlőben helyezkednek el. A szőlőterületek égtáji fekvése kitűnő, s a tengerszint feletti magasságuk is optimális: 150-250 m-es fekvésükből kifolyólag sem a késő tavaszi, sem a kora őszi fagy nem károsítja az ültetvényeket, így a termés minősége folyamatosan a legjobb alapanyaggal látja el a pincészetet. Tokaj-Hegyalja legjellegzetesebb bora a Tokaji Aszú, valamint az édes és száraz Szamorodni, melyek alapanyaga a vidék jellegzetes szőlőfajtái a furmint, a hárslevelű és a sárgamuskotály.

A család hagyományos módon kezdi a szüretet október második felében, amikor a szőlő már túlérett állapotba kerül, és a szőlő cukortartalma eléri a 22-24 fokot. Az egyes dűlők szőlőtermését külön kezelik a szürettől a palackozásig. A préselést igen kíméletesen végzik. Az így kapott magas minőségű must az alapanyaga a mindig magas színvonalú Babits boroknak. A tokaji borok jellegzetes karakterének kialakulásában meghatározó szerepe van a pincének, a pincefalakat borító nemes penésznek (cenospodium cellare) és a nagy tradíciókra visszavezethető tölgyfahordókban való érlelésnek. A riolittufába vájt, több száz éves pince hőmérséklete állandó 10-12 C.