Az idei Furmint éve jegyében díjazták a furmint borkiválóságokat és bemutatták a Furmintkiválóságok Könyvét. Egész évben tematikus események keretében foglalkoznak a furminttal, ezzel szeretnék felhívni a figyelmet erre az egyedülálló magyar szőlőfajtára – mondta Kiss Eliza kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos az MTI-nek.

 


Az ország legnagyobb borversenyére, a borkiválóság versenyre csaknem 1200 tételt neveztek. Ezen belül 124 tétellel szerepelt a furmint, és ebből 85 került be a Furmintkiválóságok Könyvébe – közölte a miniszteri biztos. Hangsúlyozta, korábban nem volt példa arra, hogy a furmintokat ilyen széles körben és ilyen alaposan megismertessék.

A Furmintkiválóságok Könyve 10 ezer példányban jelent meg magyarul, illetve angolul, és a várakozások szerint eljut majd ahhoz a célközönséghez, amely a furmint iránt érdeklődik és annak potenciális fogyasztója lehet – tette hozzá.

A miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra, hogy folytatódnak a Furmint évének eseményei, az év végéig lesznek a tudományt, illetve a fogyasztókat is érdeklő rendezvények. A “Fogadj örökbe furmintot” kezdeményezéssel pedig elindult a fiatal agrárkutatókat ösztönző pályázati rendszer is, ősszel érkeznek majd be azok a tudományos munkák, amelyek közül zsűri választja ki a díjazásra leginkább érdemeseket.

A Babits Pincészet elkötelezett a kulturált italfogyasztás iránt. Internetes áruházunkban szeszes italok találhatók, ezért a honlapot csak 18 éven felüliek látogathatják.

Kérünk, igazold életkorod!